Már régóta elmélkedem, hogy hogyan tudnék többet az erdőben tölteni és az erdőjárással akár pénzben is kifejezhető értéket teremteni. Aztán 40 éves koromra megtört a jég. Végre úgy döntöttem, hogy befektetek ebbe a területbe is és vettem egy kutyát és nem is akármilyet, Lagottot.
A Lagotto Romagnolo kifejezetten szarvasgomba keresésre kitenyésztett fajta, igazi családbarát, kedves ragaszkodó és félénk. Már korán feltűnt, hogy azért nem tudom a kutyámat jól kezelni, mert gyorsabban tanul, mint ahogy én egyáltalán megértem, hogy melyik cselekedetemet mire fordítja le. Itt van egy nyelv, amelyet Ő ért én meg beszélek rajta és hát finoman szólva túl gyakran nem az történik, amit szeretnék. Hosszas keresés után megtaláltam a kutyaiskolát, ahová menni fogunk. Már az iskola neve is sokatmondó: tükör iskola. A módszer, amit a kutya tanításánál követnek nem más, mint a lényeg szembesítése: a kutya azt teszi, amit én suggalok, amit én engedek. Tükör módszer: köszönöm!
Még el sem kezdtük a tanulást, de már a sok utánaolvasással és gondolkodással sokat fejlődtünk. De nem az a legfontosabb, hogya kutyám egyre többször fogad szót, hanem hogy most már nem csak megértem, de tudatosan figyelem, hogy mennyi minden múlik apró jeleken, ki nem mondott szavakon és véletlen tekinteteken. Ami legbelül van, az fog tükröződni és a környezet, benne a kitűnő indikátor a kutya is, csak azt adja vissza, amit én adok.
Csak azt adja vissza, amit én adok…