A főállású anyák helyzete jól tükrözi azt a sajnálatos tényt, hogy a gyermeknevelés jelenleg sem államilag, sem társadalmilag nem eléggé megbecsült. Három vagy több gyermek felnevelése komoly feladat, komolyabb, mint egy könnyebb munkahelyen tengődni. Amellett sajnos a gyermekek nevelése nemcsak komoly feladat, hanem anyagi teher is.
Itt most azt járjuk körbe röviden, hogy egy főállású anyának van e lehetősége és hogyan hitelt felvenni, ha bajba kerül?
Az anya, ha nem egyedülálló és a férjével együtt él, akkor van lehetősége hitelt felvenni a férjével közösen.
Ha egyedülálló, és semmiféle egyéb jövedelme nincs, akkor ún. jövedelem igazolásos konstrukciót (ez azt jelenti, hogy a főállású anyaként kapott jövedelemre kapna hitelt), nagy valószínűséggel nem tud megkapni, hiszen a bankoknak van egy számításuk, hogy mennyi az a minimális összeg havonta, amiből egy család meg tud élni. A bankok természetesen a saját szempontjaik alapján döntenek és pontosan tudják, hogy a gyermekeket el kell tartani, illetve, hogy erre mennyit kell költeni.
Végső esetnek van olyan lehetőség, hogy tisztán fedezeti alapon, tehát jövedelem igazolás nélkül, kérjen hitelt az anya. Ebben az esetben, azonban szükség van egy az anya nevén levő ingatlanra. Emellett feltétel az is, hogy az értékéhez képest ne nagy összeget akarjon felvenni hitelként. Ebben az esetben tisztán fedezeti alapon, tehát jövedelem igazolás nélkül kérhet hitelt.
További információért, segítségért kérjen ingyenes tájékoztatást!
